1 nap alatt bodzaszörp!


Most lehet hitetlenkedni igazán! Én is azt tettem! De a bizalom azért nem tört meg, mert a recept az én örök ifjú, kicsit több, mint 80 esztendős Ángyikámtól származik. Majdnem nem szűrtem le és otthon hagytam, amikor visszaindultunk Budapestre, de Apu hála az égnek még időben szólt.

Nem vagytok semmiről sem lekésve. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a kertünkben és Apuéknál is rettentő nagy bokrok várnak rám :-) Ami roppant fontos, hogy kezeletlen, vegyszermentes helyről gyűjtsétek be a virágokat. A másik extra fontos: NAGYON SZÉP, SÁRGA VIRÁGOKAT VÁLASSZATOK! 

Néhány szakmai tanácsért előkaptam a telefonomat és felhívtam az én Ángyikámat! Tudni kell róla, hogy egy örökmozgó, állandóan aktív, karakán hölgy, sok-sok unokával és kisebb-nagyobb dédunoka csapattal.  Éppen tyúkot kopasztott, amikor megcsörrent a mobilja. Ellátott sok-sok okos tanáccsal. Most Veletek is megosztom! Én a receptben leírtak felét vettem és kb. 25 dkg virágot adtam hozzá.  Nagyon örülök ennek a receptnek, mivel a múltévi kísérletem csúnya kudarcot vallott. 3 nap után olyan erjedésnek indult tavaly a szörpöm, hogy maximum nótaesteken tudtam volna alkalmazni kedélyjavítóként. Kezdjük a hozzávalókkal!

 




Hozzávalók kb. 5-6 liter bodzaszörphöz

25 dkg bodzavirág (SÁRGA)
2 db citrom leve
4 dkg borkősav (Tescoban sikerült vennem 599 Ft-ért 8 dkg-ot)
1 dkg szalicil/v. 1 dkg nátrium-benzonát
4 l víz
2 kg cukor





1. Normál, hideg csapvízben feloldjuk a 2 kg kristálycukrot. Addig kevergetjük, amíg fel nem olvad benne a cukor. 

2. Ezután belenyomtam a két citrom levét. Ízlés dolga, hogy ki milyen citromosan szereti. Ennél lehet többet és kevesebbet is beletenni. 

3. Majd következik a borkősav és a szalicil elkeverése a vízben és végül a virágokat is hozzáadtam. Jól összekevertem az egészet és csak úgy, letakarás nélkül 24 ÓRÁT pihentettem az elegyet. 

4. Másnap mesésen finom íz és intenzív illat fogadott. Leszűrtem kicsi lyukú szűrőn és azonnal lehetett is fogyasztani. Semmi baja nincs. Van olyan üvegem, ami nincs a hűtőben. Egyáltalán nem erjedt meg. Tökéletese az íze. Ezt a változatot a kamra polcán is tárolhatjátok egészen a következő szezonig! Már ha marad belőle! Először én sem hittem el, hogy ez lehetséges, de mégis! Nagyon finom íz, szép szín, gyors kivitelezés és jó eltarthatóság! Kell ennél több?

Egy kis segítség azoknak, akik a bodza virágáról szeretnék megtudni, hogy felhasználható-e.



 






Még nem nyíltak ki a bodzavirágok. Nem kell sok idő (melegtől függően néhány nap) és kinyílik minden apró virág.









A tökéletes és egészséges virág. Felhasználható!
 












Ez már sajnos elvirágzott! Nem tudjuk felhasználni a szörpünkhöz!

 

Népszerű bejegyzések