Párizsi gasztrokaland indul - UTAZÁS


Belecsapok a lecsóba. Több, mint fél évnyi várakozás, spórolás, önálló szervezés után beindult a gépezet. A múlt hét elején Párizs felé vettük az irányt. Az egyik legnagyobb kalandban volt részünk. 
Kicsit féltem, mert emailben és telefonon nem voltak valami készségesek a francia ügyintézők, de végül minden kisimult és pozitívan csalódtam a helyiekben. Szeretném megosztani Veletek az utunk során begyűjtött tapasztalatainkat, ötleteinket. Így ti is a részesei lehettek ennek a nagy kalandnak. Sőt még egy kis játékkal is megleplek benneteket, de erről majd később mesélek. 

Utazás Párizsba
Több opció merült fel utazás terén. Mi az első kettő kombinációját választottuk.
  • REPÜLŐ
Néhány társaság ajánlatából csemegéztünk. Az AirFrance járatai horror összegért szállítják az utasokat, de van egy "kistestvére" a Transavia.  Megbízható és olcsó. Körülbelül 27 000 Ft/Fő a jegyár. A kézipoggyász 10 kg-ig ingyenes. A feladott csomagokért súlyhatáronként kellett fizetni. 2,5 óra alatt Párizsba érkeztünk.
  • BUSZ
Kb. 29 000 Ft/Fő jegyárral kell számolni. 20 kg-os csomagért és 1 kézipoggyászért nem kell fizetni. De ha több a súly, akkor sem nézik szigorúan. Nincs csomagátvizslatás, így annyi mindent hozhattok haza, amennyit csak szeretnétek. Az utóbbi indok miatt választottuk a hazaútra. Az Eurolines közvetlen járatán borzalmas 22 órát töltöttünk el. Soha többet nem választjuk. Volt már sok és hosszú buszos utunk, de két ilyen csapnivaló sofőrrel még nem találkoztam. Inkább hozzatok haza kevesebb meglepetést, apróságot, de válasszátok az olcsóbb és gyorsabb repülőt.
  • VONAT
Kétszer jártunk a Nyugati pályaudvaron. Nem tudtak felvilágosítást adni és jegyet sem. MAGYARORSZÁG! Pedig 17 000 Forintos jegyárával  a legjobb ajánlat lett volna. Majd a Keleti pályaudvarra irányítottak bennünket, ahol már 45 000 Ft-os jegyárat mondtak. Sajnos a vonatos utazás leszervezése igen komplikált itthonról.
  • AUTÓ
Ha több ember utazik együtt, akkor megéri. De szükséges némi gyakorlat.  Ausztria, Németország, Franciaország vonalon el lehet jutni Párizsba. 

  • REPTÉRRŐL PÁRIZSBA
Mi a Transavia járatával az Orlyra érkeztünk.
Az Orlyval gyorsvasúttal 6-8 perc alatt a Antony RER B megállójánál találjuk magunkat, ahonnan már egyszerűen be tudjuk venni a várost. 
Orlyval jegy ár: 9 EUR/fő 
+ RER és metrójáratokra 90 percig használható T+ jegy 1,7 EUR.
Ha 10 db-os gyűjtőjegyet vásároltok, akkor egy darab 1,37 EUR. 
Viszont a kiválasztott hotelek már 15-18 EUR/főtől intéznek a reptérről transzfert is. Megfontolandó. Ezt érdemes előre leegyeztetni. Sajnos mi is csak utólag tudtuk meg ezt az információt. 


  • KÖZLEKEDÉS PÁRIZSBAN
A francia fővárosba érve a helyi közlekedést kiismerni nem olyan nehéz. 5 RER vonal (gyors vasút) segítségével akár Versailles-ba, de a peremkerületekre is eljuthatunk. A várost további 14 metróvonal hálózza be. A metró hálózat segítségével pillanatok alatt elérünk A-ból B-be. Tudni kell Párizs méretéről, hogy kb. harmad része Budapestnek, így könnyen megközelíthető sok-sok nevezetesség gyalog is. A metró megállók sűrűn behálózzák a várost, így séta közben legrosszabb esetben is 5 percen belül rábukkanunk egyre. 

Jegyárak: 
Amit megtapasztaltunk és leszögezhetünk, hogy a gyűjtő jeggyel utazni igen gazdaságos. Sokkal jobban kijön az ember vele, mint különféle zóna jegyekkel vagy Paris Visite Passokkal. 
10 db-os T+-os gyűjtőjegyet érdemes venni, melynek ára 13,7 EUR. Ennek a francia neve a Carnet. Ha így kéritek megértik, de 10 db jegy esetén is ilyen kis csomagot kaptok lefóliázva. 
1 jegy érvényesítésekor 90 percen át átszállásokkal együtt használhatjátok a metrót és a RER-t. A T+ jeggyel a külső kerületekbe, reptérre is eljuttok. 
Párizsban az egyik legnagyobb csomópont a Chatelet. Piszok meleg van itt lent, de számtalan vonal keresztezi egymást. Mi nap, mint nap itt jártunk.

A föld felett METRO táblácskák jelzik a lejárót. Viszont fent még nem minden esetben derül, ki hogy melyik vonal fut éppen alattunk. Nagy segítség lehet az okostelefonokra letölthető Franciaország térkép, melyen tartalmazza a párizsi tömegközlekedési útvonalakat is.

 Az alagutak a metrónál igazán színes forgatagot tárnak elénk. Zenészek, újságárusok, zöldségesek is képviseltetik magukat. Ilyen kapukon keresztül mehetünk le a metróhoz a folyton rohanó franciák között. A jegyet csak be kell dugni az előttünk lévő kis helyre és a szerkezet tetején érvényesítve jön ki. A forgókapu és az ajtó is kinyílik. Ugyanazzal a jeggyel 90 percen keresztül bármelyik másik vonalra átszállhatunk, csak újra érvényesíteni kell. 

 A metrómegállókról tudni kell, hogy rendezettek, tiszták. Nem budapesti színvonal. A metrón sem hagynak semmiféle szemetet. Ha mégis, akkor az emberek felveszik és kidobják. Ezt számtalanszor láttam. Amikor egy végállomásra beér egy-egy jármű, akkor mennek felseperni. Hajnalban javítják a burkolatokat, tisztítják a táblákat, törölgetik át a székeket, falakat. Meglepő volt a pesti hozzáálláshoz képest.
 
 Mindig a fejünk fölé kell nézni. A táblákból meg tudjuk állapítani, hogy melyik metró vonal felé vehetjük az irányt, hová csatlakozhatunk be. A SORTIE felirat pedig a kijáratot jelöli.
  • TAXI
Ha zöld a taxi felirat, akkor szabad, ha pedig piros akkor foglalt a jármű. De ez egyértelmű. Vannak taxi állomások, ahol sorban várakoznak a járművek. Csak oda kell menni és meg kell egyezni a taxissal. Jó ha előre beszélünk a díjról, így nagy meglepetés nem érhet senkit. Kb. 10 EUR-ba kerül egy 6 km-es útszakasz hétköznap. Vasárnap a duplájával, vagyis 20 EUR-val kell számolni a pihenőnap miatt. A metró zárása után éjjel 1 óra körül már nagyon nehéz szabad autót fogni, mert szinte mindenki így jut haza. A taxit csak le kell inteni és máris mehetünk, amerre szeretnénk.

  • KERÉKPÁR 
Párizsban szinte egymást érik a kerékpár kölcsönző automaták. Kényelmes, kosárral felszerelt járgányok várják a biciklizni szeretőket. 1 vagy 7 napos jegyet vásárolhatunk a helyben található automatáknál, melyek éjjel-nappal az emberek rendelkezésére állnak. Az első 30 perc ingyenes, utána 30 percenként 1 Eurót vonnak le.  Viszont nagyon oda kell figyelni közlekedéskor, mert könnyen baleset lehet a vége a párizsi szabadon értelmezett közlekedésben.
















  • GYALOG
Párizs alapterülete relatív kicsi. A belvárosban gyalog kényelmesen elérhető minden nevezetesség. Így lát az ember a lehető legtöbbet a helyi életből. Mi ezt preferáltuk. Nekünk olyan jól sikerült ez a kis kalandozás, hogy első napon egy 14 km-es túrát tettünk :-) El lehet andalogni a festői kis utcákban, a Szajna parton, a nagyobbacska tereken. Ha megunjuk a nagy sétákat, akkor biztosan rövid időn belül egy metró megállóra bukkanunk, amivel már elérhetjük a nagyobb csomópontokat, kiszemelt helyeket.  

Szépen kiveséztem az utazás és közlekedés témát. Remélem hasznos információkkal szolgálhatok a nagy kaland előtt állóknak!

Népszerű bejegyzések