Halál és a gasztronómia régen



  Az ősz egyik legkomorabb ünnepe a mindenszentek és halottak napja, amikor megemlékezünk azokról a szeretteinkről, akik már nem lehetnek velünk. Gyertyát gyújtunk és megállunk néhány pillanatra visszarévedni a múltba. 

  Régen számtalan hiedelem, rituálé kapcsolódott a halálhoz és a mindenszentek ünnepköréhez gasztronómiai szempontból is. Most néhányat megosztok Veletek ezek közül a teljesség igénye nélkül.

  • * Temetés után a halott sírja mellett szétosztották a család ajándékát a szegényeknek és elesetteknek, amely kenyér, kalács, bor és gyertya volt. Mindezt a halott üdvösségéért tették.
  • * Manapság is fennmaradt szokás még a halotti tor, mely során összeül a család, rokonok, barátok és étkezéssel, közös beszélgetéssel emlékeznek meg az elhunytról! 
  • * Göcsej területén volt jellemző, hogy éjszaka terítettek meg az eltávozott szerettüknek, hogy hazalátogatva „fogyasszanak az ételekből”. Ezen a napon nagy lakomát csaptak, sütöttek-főztek itt. Vacsora után nem szedték le az asztalt, tiszta tányért tettek fel a halottaiknak. 
  • * Csongrád megyében (Szeged környéke, Tápé) van egy kis takaros kalács. Ez a mindenszentök kalácsa vagy kúdúskalács. Az asszonyok sima kalácsot is sütöttek és a sütemény tetejét mézzel vonták be. Jellegzetes alsótanyai alakjában fonadék, melyet perecbe foglaltak bele. Ezt délután a temetőbe igyekvők a kapuban várakozó koldusoknak adták, azzal a kéréssel ,hogy ők is emlékezzenek meg halottaikról. 
  • * A koldusok könyörgését a régi szegedi hagyomány különösen fontosnak tartja. A Tápén sütött briós formájú kis fonott kalács neve a kúdúsbuborék vagy guduckalács. 
  • * Pölöskefőn vacsorát tálaltak fel, rétest tettek az asztalra egy szál égő gyertyával a halott lelkeknek. 
  • * Miklósfán is rétest sütöttek és annyi villát tettek az asztalra, ahány halottjuk van. Utána kimentek a temetőbe gyertyát gyújtani.
  • * Régen bizonyos falvakban a rétest az ablakba rakták, mely célja az volt, hogy a hazalátogató lelkeket megvendégeljék. 
  • * Kéthelyen az asztalt fehér terítővel borították be. Kenyeret, fokhagymát és sót raktak rá. Halottak megvendégelése volt itt is a cél. 
  • * A székelyföldi Csíkdelnén egész kemencére való cipót sütöttek. Ennek neve Isten lepénye vagy halottak lepénye. Még melegen kiosztják ezeket.

Forrás: Katolikus Lexikon 





Nyomtasd ki a bejegyzést!


Népszerű bejegyzések