Erdei gyümölcsös párolt káposzta


A párolt káposzta igazi téli kísérője egy-egy tartalmasabb étkezésnek. Nálunk is kedves vendég az asztalon mindenféle káposztás étel. Például a káposztás cvekedli nagy rajongója vagyok már egészen hátulgombolós korom óta. Hol cukrozva Bácsikám után szabadon, hol pedig natúr mivoltában fogyasztottam. Párolt káposztát pedig sem hagyományos, sem pedig vörös változatában soha nem vetettem meg. Ez a recept egy kóstoló reprodukciója. A "szakértői vélemények" szerint igazán jól sikerült. Az erdei gyümölcsök fanyarsága tökéletesen passzol a mézes párolt káposztához. Továbbá egy kis változatosságot is csempészhetünk a hagyományos fogások körforgásába ezzel az újítással.

Elkészítés: Kb. 30 perc

Hozzávalók: 

1 kg káposzta (ebben az esetben vörös káposzta)
25 dkg fagyasztott vegyes erdei gyümölcs (áfonya, málna, ribizli)
3 ek. méz (akác) 
1 ek. sertészsír 
0,5 dl ecet
1 ek. só

  • A káposztát megszabadítjuk külső leveleitől, kivágjuk a torzsáját és vékony szálakra aprítjuk/gyaluljuk. Egy evőkanál sóval megszórjuk a zöldséget és néhány percig állni hagyjuk.
  • Egy nagy serpenyőben sertészsír olvasztunk fel erre ráöntjük a káposztát, majd ecettel és 3 evőkanál mézzel meglocsoljuk. Természetesen mindenki saját ízlésének megfelelően alakíthatja ezt a köretet. Ki édesebb, ki pedig savanykásabb ízvilágot álmodhat meg a lábasban. Természetesen méz helyett cukrot is használhatunk. 
  • Kb. 20-25 perc párolás és gyakori kevergetés után lehúzzuk a serpenyőnket a tűzről és fagyasztott erdei gyümölcsöket hozzáforgatjuk a meleg káposztához. Melegen tálaljuk!  

Mihez ajánlom? 
Vadak mellé kiváló, emellett tartalmasabb húsok, kacsa, liba jó cimborája lesz a tányéron a párolt káposzta ezen változata.

Irány a konyha! Fakanalat fel! :-) 

Népszerű bejegyzések