2016. június 29., szerda

Tésztatorta




 Kimaradt 10 dkg tészta több fajtából is? Akkor állítsunk össze egy mutatós tésztatortát a sós torták kedvelőinek!

Elkészítési idő: 90 perc sütéssel
Hozzávalók egy 20 cm-es tortaformához:

10 dkg paradicsomos orsó
10 dkg medvehagymás orsó
10 dkg céklás orsó
40 dkg darált sertéshús
20 dkg csiperke gomba
2 szál újhagyma
20 dkg füstölt sajt
1 l tej
3 púpos ek. liszt
4-5 reszelésnyi szerecsendió

őrölt fekete bors
napraforgóolaj

A tészta főzésével és a hús párolásával kezdjük a torta készítését.
A tésztát vegyesen összekeverve megfőzzük, majd leszűrjük és a torta összeállításáig félrerakjuk!

A darált sertéshúst 4-5 ek. olajon, két szál karikára vágott újhagymával kb. 10 percig pároljuk. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, majd félrerakjuk.

A gombát vékony szeletekre vágjuk. A sajtot nagy lyukú reszelőn lereszeljük.

Egy egyszerű tejmártást készítünk. Lisztet először kevés tejjel csomómentesre keverjük, majd hozzáadjuk a többi tejet is, sózzuk ízlés szerint (nekünk kb. 1/2 kávéskanál só) és 4-5 reszelésnyi szerecsendiót hozzáadunk. Addig főzzük, amíg sűrűsödni nem kezd. Akkor jó, ha a fakanalat belemártjuk a tejmártásba és bevonja szépen.

Már csak az összeállítás marad hátra.

Egy tortaformát kiolajozunk (falát és az alját is)
A tésztát két részre osztjuk. Az első réteg tésztára kerül a gomba fele elterítve, majd erre az összes hús.
Leöntjük a mártásunk felével az egészet, megszórjuk a füstölt sajt felével a húst, rárakjuk a gomba másik felét, betakarjuk a maradék tésztával és végül a sajttal.
Leöntjük az egész tortát a maradék mártással.

Sütőben közepes fokozaton (180 °C maximum 200 °C-on) 60 percig sütjük a tortát. Érdemes ránézni a sütés 40. percétől időközönként. Sütőnként változhat a sütési idő hossza.

Ne azonnal tálaljuk, hagyjuk hűlni egy kicsit (min. 15 perc) a tortánkat, mert különben könnyen széteshet.

Távolítsuk el a tortaforma karimáját és vágjunk belőle szép vastag szeleteket. Friss salátával kínáljuk!

TIPP:
Természetesen mindenki kedvére alakíthatja a receptet. Itt a finom cukkini, a paradicsom, sertéshús helyett használjunk halat, a füstölt sajtot cseréljük ki mozzarellára... A variációk száma kifogyhatatlan!



20 % medvehagymával ,durumliszttel,parajdi sóval készült,magas rosttartalmú,alacsony glikémiás indexű tészta