Fekete István - Az asszony és a vadászat




Ma egy kis olvasnivalóval kedveskedek Nektek. Születésnapomkor ellátogattunk a Rózsakunyhóhoz. Vadászok számára igazán fontos helyszín, hisz Fekete István és Kittenberger Kálmán híres vadászok, vadászírók kedvelt pihenőhelye volt. Egy csipetnyi nyoma a hazai igazi vadászkultúrának. Fekete István Rózsakunyhó című kötetére már korábban szert tettem. Ebből hozok nektek egy kis ízelítőt, amely a gasztronómiához kapcsolódik valamelyest! 

"... Megint más típus az a sportlady, aki a vadászaton is főleg háziasszony. Illetve csak háziasszony. Már az indulásnál kiderül ez, amikor a kocsi minden zuga gasztronómiai cikkekkel van megrakodva, és nem tudsz felülni anélkül, hogy a felmelegítendő töltött káposzta leve végig ne andalogjon a nadrágodon. Annak ugyan nem árt, de a vadőr farkaséhes ebei majd fellöknek ingerlő illatod miatt. Te persze könnybe lábadtan csodálkozol a kutyahűség ily őszinte megnyilvánulásán, amíg rá nem jössz, hogy a nadrágodon egy akkora zsírfolt van, mint a Kaspi-tenger a legnagyobb méretű falitérképen.
Az ebéd a vadőr nejére lesz bízva, ki azt pont délre tálalja. Ebből kifolyólag 3/4 12-kor , a legígéretesebb hajtás előtt a háziasszony kijelenti, hogy slussz-pássz, gyerünk ebédelni, mert minden elsül-fő.

 
A hajtók persze a helyszínen letelepednek és ebédidő alatt ebből a hajtásból a vadat kibeszélgetik.
Te pedig eközben háromszor veszel a töltött káposztából, amelynek alig van leve, mert a háziasszony szerint a szamár kocsis valamit rátett és kifolyt. Te a tányérodról nem mersz felnézni, és a jelző kapcsán a zsírfoltra gondolsz a nadrágodon. Az ebéd pedig folyik, folydogál és nem akar vége szaladni. No, még ebből a töpörtős pogácsából meg ebből a kis sajtból... Kosarat adni a bűnösséged tudatában nem mersz, bár egyetlen vágyad az öved megereszteni. Minimum három lyukkal...
A háziasszony egészségére több ízben teljes szívvel üríted poharad,
és - mi tagadás- jól érzed magad. Egész addig amíg meg nem nézed az órád. Fél három. Négykor megy le a nap. A legjobb hajtások még vissza vannak.
Ekkor hozza be a háziasszony, mint meglepetést, várakozásteli arccal a feketét... saját módszere szerint elkészítve...
Zajos éljen! Te éljenzel legjobban, te ettél-ittál legtöbbet, ebből kifolyólag a háziasszony veled tart a következő hajtásban, ahova szuszogva érsz a bekebelezett töltelékek hatása alatt.

Célzóvíz ide, célzóvíz oda, úgy hibázol, hogy az már botrány! Kocsid hazafelé a háziaké után következik, és látod, hogy a háziasszony valamit erősen magyaráz az urának, nagyokat kacag, és a szél egy hangfoszlányt vág hozzád:
- Suszter! ...



Nyomtasd ki a bejegyzést!


Népszerű bejegyzések